SAJTÓ-KÖZLEMÉNY!

Fogy a volánosok türelme!!!

Nőnapra sem érkezik ajándék???

 

Türelmetlenek a volánosok, mert a béremelésről még csak tárgyalni sem engedi a munkáltatót a tulajdonos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A Közúti Közlekedési Szakszervezet úgy látja, az alágazatban egyre kétségesebb, hogy áprilisban az emelt béreket kapják a munkavállalók. A volánosok zúgolódnak.

  Bővebben…


Tájékoztatás bértárgyalás helyzetéről

 TISZTELT KOLLÉGÁK!

 

A 2017 évi bérfejlesztéssel kapcsolatban az elmúlt időszakban több téves információ került ki a köztudatba.

Annak ellenére, hogy a kormány korábban bejelentette – köztulajdonban álló vállalatok közül a volánosokra vonatkozóan is – a 3 év alatti 30%-os bérfejlesztési szándékát, erről a mai napig írásos anyag a tulajdonostól nem érkezett. Ezért érdemi tárgyalás lefolytatására nem került sor, még 03.01-én sem!

Információink alapján a napokban várható, hogy az MNV Zrt. a munkáltatónak megadja a szükséges felhatalmazást kormányzati elképzeléseknek eleget téve. Cél, hogy március közepéig országos megállapodás szülessen, mely alapján a helyi szintű tárgyalások is megkezdődhetnek.

KKSZ továbbra is fent tartja a munkáltató felé beadott bérfejlesztési igényét: 2017 évi 18%-os, 2018 évi 15%-os, 2019 évi 12%-os bértömeg és 50000 Ft/fő/év béren kívüli fejlesztést.

Türelem fogy, de az sem jó, ha rossz, téves információk terjednek a munkavállalók között.

Baranyai Zoltán                           

KKSZ Elnök

 

 


Sajtóhírek

Megfelelő bérek nélkül a volán társaságoknál nem lehet pótolni a karbantartókat és megoldani a már tragikusnak nevezhető buszvezető hiányt, de még csak az elvándorlást sem lehet megállítani, amennyiben a munkáltató nem emeli kellő mértékben a béreket. A kellő mértéket az ágazatban dolgozókat képviselő szakszervezet 25 százalékban határozta meg – közölte Baranyai Zoltán, a KKSZ elnöke hozzátéve, hogy ez csak a jövő évi terv, a következő évre – 2018-ra – újabb emelést, akkor 20 százalékot kérnek. A KKSZ szerint ez az a mérték, amellyel meg lehetne közelíteni azt a bért, amely méltó ellenértéke lenne a munkának, amit a Volánnál dolgozó sofőrök, szerelők és minden kiszolgáló személyzet végez. A Volán-társaságoknál jelenleg bruttó 250 ezer forint az átlagbér, ebben természetesen a jól fizetett menedzsment is benne van, a sofőrök egy részének, jelentős túlórával sem éri el a keresete a bruttó 180 ezret.  A buszvezetők átlagosan bruttó 240 ezer körüli bérért, a karbantartók pedig még kevesebbért dolgoznak éjjel, nappal, télen, nyáron, hétvégén és munkanapokon is.

Bővebben…


25+20% -ról döntött a KKSZ választmánya

A Közúti közlekedési Szakszervezet választmánya meghatározta a KKSZ 2017-2018 évi bérigényét a VKF megállapodás figyelembe vételével.

A KKSZ úgy látja, hogy 2017 évre a Volán szakma munkavállalóinak 25%-os béremelésre szükséges ahhoz, hogy a szakmából való elvándorlás megálljon. A több éve begyűrűző autóbuszvezető -és megjelent karbantartó hiány kezelésére 2018 évre további 20%-os béremelésre van szükség.

Bővebben…


Megállapodással végződött az MVM Kontó témakörben folytatott egyeztetés

A Közlekedési Központokat, valamint az Állami Vízműtársaságokat érintő un. KOMP Projekt kapcsán alágazati szimtű megállapodást kötöttek az aláíró szakszervezetek és a munkáltatói szövetség képviselői. A több fordulós tárgyalás lezárásaként számos, a feladatok kiszervezésében érintett munkavállalók számára előnyös feltételt sikerült rögzíteni.

megallapodas


A KKSZ szorgalmazza a Volánosok utazási kedvezményének törvénybe foglalását

2016 szeptemberében első körben a Volánegyesülés vezérigazgatóját kereste meg és kérte segítségét a KKSZ azért, hogy a Közlekedési Központok és a VOLÁNBUSZ Zrt. munkavállalóinak – a MÁV és a MAHART munkavállalóihoz hasonlóan – törvény által legyen garantálva az utazási kedvezmény. Az eddigi Volánegyesülés Ig. határozat alapján járó juttatás, és az érintettek köre kerüljön bele a Közlekedési törvénybe, kiegészülve azzal, hogy az érintett társaságok 100%-os tulajdonában lévő Kft-k munkavállalóira is vonatkozzon.

Bővebben…


Széleskörű összefogás a közlekedési gondok megoldásáért

Évtizedek után újra: szakszervezetek és pártok közösen

(forrás:szakszervezet.net/hu/)
Közlekedési ügyekben és a régóta halogatott szakszervezeti törvény kidolgozásában összefognak az ellenzéki parlamenti pártok a szakszervezetekkel: tegnap megkezdte rendszeresre tervezett közös munkáját a Közlekedési Egyeztető Fórum, amelyhez a MÁV-ot, a teherfuvarozókat, a volánosokat, és a városi közlekedésieket képviselő érdekvédőkön kívül négy ellenzéki párt is csatlakozott. A fórum résztvevői megállapodtak, egymás mellett, de összehangoltan indítanak széleskörű offenzívát az ágazatot érintő egyre súlyosabb gondok megoldásáért, s elkezdik a régóta tervezett szakszervezeti törvény kidolgozását is.

Bővebben…


SZTRÁJKFELHÍVÁS

Tisztelt Volános Munkavállalók!

A Közúti Közlekedési Alágazaton belül a Közlekedési Központok munkavállalóit képviselő

szakszervezetek 2016. február 09-én megalakították a sztrájkbizottságot.

A sztrájkbizottság megalakításának célja, hogy a Közlekedési Központok, valamint a VOLÁNBUSZ Zrt.

munkavállalói részére 2016. évben a szakma problémáit kezelő, a munkavállalók megbecsülését tükröző

A több mint másfél hónapja tartó tárgyalás sorozat nem vezetett eredményre, annak ellenére sem, hogy a

szakszervezetek jelentős mértékben visszaléptek az eredeti követelésüktől.

A VOLÁN szakma egészére vonatkozó követelések:

Bővebben…


Tisztelt Kolléganő/Kolléga!

A mai napig sem kaptunk a pénteki tárgyalás kapcsán írásos bérajánlatot.

Tárgyaltunk a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről.

A tárgyalás II. felére csak a KKSZ és a KMSZ maradt az asztalnál.

Tekintettel arra, hogy a SZAKSZ elnöke felállt a tárgyaló asztaltól, és kijelentette,

hogy a továbbiakban nem kíván részt venni sem a sztrájk, sem a

bértárgyalásokban. Ezzel nagy mértékben gyengítette a munkavállalói           oldal

tárgyaló képességét, a sztrájk és a bérmegállapodás tárgyában!!!

Bővebben…


SZTRÁJK

 

Tisztelt Volános Munkavállalók!

Kedves Kollégák!

 

A 2016 évi bértárgyalás eljutott arra a pontjára, mikor a szakszervezeti tisztségviselők által a szakszervezetek vezetői felé megfogalmazott jövedelemfejlesztési mérték a – még elfogadhatónak mondott – minimum érték szintjéig visszaléptek a tárgyalásban résztvevő szakszervezetek. Az, hogy országos szinten a lehető legjobb – a legtöbb munkavállalóra nézve megfelelő – mértékű megállapodás megszülethessen, a sztrájk eszközéhez kell nyúlnunk.

Bővebben…


1 2 3 4 5 6